"A Gunagriha nevet Sri Chinmoy Gurumtól kaptam 1992-ben."

Magyar jelentése: az Isten szerető, aki sok, sok, sok isteni tulajdonság és isteni képesség lakótemploma, hogy szeresse, megörvendeztesse és kinyilvánítsa a Legmagasabb Urat az Ő maga módján.

Alázatosság

Posted by on ápr 28, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Alázatosság

Dicséretet bőkezüen adj – Mindent alázatossággal fogadj

Dicséret – mit tesz a dicséret. A dicséret visszaigazolás, hogy helyes dolgot tettünk. A dicsérettel nő az ember önbizalma, ami automatikusan a hiba lehetőségek kizárását vonja maga után. Gyermekkorban a dicsérettel egy önbizalommal telt, önálló embert építünk. Az ember viszont belsőleg nem egy felnőtt. A felnőttkort csak magunkra erőltetjük. Felnőttnek nevezzük ugye azt a gyermeket, akinek az értelme átveszi a vezetést és a racionalitás a fő döntő vezérelv az életében. Ezt próbálja a „felnőtt“ ember a gyermekre ráerőszakolni és persze előbb, utóbb sikeresen meg is teszi. A gyermekkor az állapot, amikor a döntés az érzés hatáskörébe tartozik, és a tényleges következményektől függetlenül azt választja a kis ember, ami neki örömet okoz. Ebből persze sokszor butaság származik, viszont ez a kor életünk legboldogabb korszaka.

Részletek

A Lehetetlen Kihívása 2012. okt. 20-21

Posted by on ápr 3, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Kedves Barátaink!

Szeretettel meghívunk valamennyi rekordert az Impossibility Challenger fesztiválra, mely 2012.okt.20-21-én kerül megrendezésreBudapesten.

Részletek

Az ego tudatos leépítése

Posted by on márc 21, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Az ego tudatos leépítése

Egy levél Valakinek.

A szellemi yoga gyakorlásának a mindennapi életben két tartóoszlopa van, amelyeket építenünk kell. Ez nem egy könnyű feladat és ha tényleg komolyan vesszük, akkor az egész napunkat igénybe veszi. Igen, ez nem elírás, ez életünk minden idejét követeli. A szellemi yoga ellentétben a testi yogával, nem a gyakorlatok idejére szorítkozik.

Részletek

A Hála

Posted by on márc 12, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

A Hála

Hála – A leggyorsabb Út

 

Van valami, amit nem ismerünk. Tudjuk a nevét, használjuk a nevét és el is várjuk, hogy mások irányunkba ezt a dolgot mutassák. Persze ezt csak egónk büszkeségéért akarjuk, mert valójában nem is tudjuk, hogy miről van szó. Igazából nem ismerjük a hálát. Sőt elhanyagolandónak érezzük, képessége számunkra rejtély, ereje számunkra annyira idegen, hogy lényegtelennek tartjuk.

Részletek

A Gonoszról

Posted by on márc 12, 2012 in Gunagriha írásai | 1 comment

A Gonoszról

A gonosz.

 

Boldog lennék, ha az emberek jók lennének és a világ boldog lenne – mondják sokan. Békés lennék, ha hagynák, de amikor az igazságtalanságot és a rosszat látom felháborodok – mondják sokan.

Sok rossz van a világon és a rossz sajnos gyorsan és könnyen terjed, mert rengeteg követőre lel, hiszen a többségnek rosszat megtenni a legkönnyebb, mert végül is csak utánozni kell a környezetet. Na meg a szívünkben a kísértés a jóra nagyon halkan suttog.

Részletek

Isten szeretete

Posted by on feb 24, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Isten szeretete

Azt mondják Isten szeret Téged. Ezt az ember mentális rendszerével nehezen vagy egyáltalán nem tudja megérteni, elfogadni. Miért? Mert nem azt látja, ami az ő térben és időben korlátozott kettős gondolkodása a szeretet fogalmában el tudna fogadni. Isten Megbocsátását és Kegyelmét nagyon jól bele tudja venni az általa elképzelt szeretet megnyilvánulásba. Azonban attól a pillanattól kezdve, amikor Isten Igazság Fényével nyilvánul meg, mondhatnánk tövényei hatnak, már elveszti a fonalat, nem tudja a jó és a rosszat szétválasztó látásmódjával a szenvedés mögött felismerni a szeretetet. Nem látja az eredményt, de nem látja az okot sem, vagyis nem látja a jövőt és nem látja a múltat. Nem is láthatja hiszen egyrészről a korlátozott memória, vagy tettei következményeinek a fel nem ismerése, másrészt pedig a halál és a születés teljes emlékezet kiesése őt tudatlanná teszik. Ez a tudatlanság csak mélyebbé válik, ha más emberek szenvedését látja vagy értékeli.

Részletek

A zavaró gondolatok legyőzése

Posted by on feb 2, 2012 in Gunagriha írásai | Hozzászólások kikapcsolva

A zavaró gondolatok legyőzése

Idézet Sri Chinmoy “Meditációs technikák” c. könyvéből

“A zavaró gondolatok legyőzése”

Miért térítenek el engem állandóan a zavaró gondolatok?

Azért térítenek el a gondolatok, mert az értelmedben próbálsz meditálni. Az értelem természetéből adódóan minden gondolatot szívesen fogad – jó gondolatokat, rossz gondolatokat, isteni gondolatokat és istentelen gondolatokat. Ha értelmedet emberi akaratoddal szeretnéd uralni, az olyan, mintha egy majmot vagy egy legyet arra kérnél, hogy ne zavarjanak. A majomnak az a természete, hogy harap és csipked, és a légynek is természetéből fakad, hogy bosszantsa az embereket.

Az értelem elhallgattatásához egy magasabb erő szükséges. Ez az erő a lélek ereje. Előtérbe kell hoznod a lélek fényét szíved mélyéről. Két szobád van: a szívszoba és az értelemszoba. Pillanatnyilag az értelemszoba sötét, megvilágosulatlan és tisztátalan; nem hajlandó megnyílni a fénynek. A szívszoba ellenben mindig nyitott a fényre, mert ott lakik a lélek. Ha ahelyett, hogy az értelmedre koncentrálnál, a szíved belsejében lévő valóságra tudsz koncentrálni és meditálni, akkor ez a valóság előtérbe jön. Ha már biztosan gyökeret vertél szívedben, és átitatott a lélek fénye, akkor már beléphetsz értelemszobádba, hogy azt megvilágosítsd.”

 

Részletek

Belső Béke

Posted by on jan 26, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Belső Béke

Az igazság azonosulás kérdése.

A velünk született azonosulási képességet használják a vallástérítők, a politikai irányzatok propaganda képviselői, a kulturális intézmények és egyének, valamint a gazdasági érdekképviselők is. Tulajdonképpen mindenki ezen képességünkön keresztül győz meg minket mindenről. És mint az egész világban látjuk ezt sikeresen teszik. Akkor miért nem használjuk mi saját békénk, belső harmóniánk, boldogságunk érdekében? Miért van az, hogy oly gyakran hagyjuk magunkat meggyőzni mások által, míg önmagunktól nem akarunk tudati telkünk szűk határain átlépni?

Részletek

Az Igazi Tulajdonos

Posted by on jan 26, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Az Igazi Tulajdonos

Ha valamit szeretünk, ahhoz ragaszkodunk. Ezt teljesen normálisnak találjuk. Legyen ez a családunk, a szakmánk, a hazánk, vallásunk vagy egyszerűen a lakásunk, az autónk és így tovább. Minél jobban szeretünk és ragaszkodunk, annál inkább beszűkítjük magunkat, hiszen féltjük ragaszkodásunk tárgyát. Annak az elvesztése, vagy iránta való feladási kényszerünk hatalmas lelki sebeket tud vágni rajtunk. Tehát minél többet birtokolunk, annál inkább birtokolva vagyunk. Tehát függök vagyunk. Mert félünk, mert ragaszkodunk, ezért szenvedünk. Még ha a szenvedés nem is jelent meg, boldogak biztos nem vagyunk a birtoklás-ragaszkodásunkkal.

Részletek

Beauty, a kutyánk

Posted by on jan 25, 2012 in Gunagriha írásai | 0 comments

Beauty, a kutyánk

Spoty kutyánk 2005-ben halt meg. Aztán azt mondtuk, hogy többet nem kell nekünk kutya, mert Guruval sokat utazunk, és nincs aki a kutyával maradjon, így eltelt másfél év. De az úgy van, hogy aki már egyszer kutyabolond abból nem lehet kiverni. Így voltunk mi is. Marami néha egy-egy kutyás könyvet vásárolt, és nézegettük, hogy milyen kutyát is ne vegyünk. Ha néha szóba is jött a dolog, a józan eszem mindig időben lestoppolta a dolgot.

Aztán 2007 tavaszán Marami talált egy kutyafajtát, ami nagyon megtetszett neki, de nekem is. Ez a cane corso, az ellentétek kutyája. Nagy testű, de mozgékony, futó is, 50 kilójával képes 2 métert ugrani; nagyon szelíd, szereti a gyerekeket, nem agresszív más kutyákkal, de ha valaki a családját támadja, akkor Isten őrizz; rövid szőrű, de nem fázik; nagy kutya, de a családban mindenkinek aláveti magát. Na így aztán kezdtünk nézni kölyköket, találtunk is egyet, de utólag megint nem volt jó érzésem, így elvesztettem az előlegemet, és tovább kerestünk. Aztán egy félreeső Tisza menti kis faluban találtunk egy kutyust, amely egy kicsit elüt a családjától, nagyobb a fehér foltja, mint a fajtájának, és a bal lábán is fehér csizmát visel, ugyhogy túlságosan különleges annak aki a fajta előíráshoz ragaszkodik.

Részletek